102013jún

E-útdíj: nem késik a bevezetés

A Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is kitart az idei 75 milliárd forintos e-útdíj előirányzat mellett. Viszont éves szinten 15 milliárd forintos bevételkieséstől tartanak a hazai fuvarozók kompenzálása miatt. A NGM tájékoztatása szerint a kormány segíti a hazai fuvarozók versenyképességének megőrzését azáltal, hogy éves szinten mintegy 15 milliárd forintos bevételkiesés várható az e-útdíj bevezetésével egyidejűleg létrehozott kedvezmények miatt.

Ilyen kedvezmény például a hét elején aláírt megállapodás szerinti légrugós gépjárművek és pótkocsik után fizetendő gépjárműadó csökkenése és a használatarányos e-útdíj 7,5%-ának levonása a helyi iparűzési adóból (IPA). A tárca úgy gondolja, hogy a fuvarozóknak nyújtott teherkönnyítések sem veszélyeztetik a tervben szereplő, idei évi 75 milliárd forintos előirányzatot az elektronikus útdíj rendszertől várt költségvetési bevételek teljesülésével. A fuvarozó szervezetek képviselőivel megkötött szerződés szerint a kormány harmadik kedvezményként egy olyan forgóhitel konstrukciót dolgoz ki a fuvarozók számára, akik kedvező feltételek mellett juthatnak hitelhez, áthidalva ezzel a plusz költségeket, amelyek az e-útdíj bevezetésével merülnek fel. A megállapodás értelmében még a rendszer indulásáig elérhetővé teszik ezt a lehetőséget az érintettek számára. A kormány arról nem adott tájékoztatást, hogy mekkora a konstrukcióra szánt összeg nagysága. A program kidolgozásában a Széchenyi Kártya Program szakmai irányítását végző KAVOSZ Zrt. is részt vesz.

A 2013. július elsejétől bevezetésre kerülő e-útdíj rendszer költségtarifái függnek majd a 3,5 tonna súlyt meghaladó tehergépjárművek tengelyszámától (J2-J3-J4), környezetvédelmi besorolásuktól (A-B-C), a használt út típusától (fő- vagy gyorsforgalmi) és egyéb tényezőktől is, mint például évszaktól, napszaktól és akár területi viszonyoktól. A kormány a rendszerből származó bevételeket közlekedési célra fogja fordítani, legfőképpen az utak felújítására és karbantartására. Az e-útdíj rendszer tesztelését megkezdte a napokban az i-Cell Kft. A tesztelés július elsejéig folyamatosan zajlik majd. A megoldást fejlesztő i-Cell Kft. közölte, hogy a rendszer műszaki-informatikai kivitelezése az ütemterv szerint halad. Elkezdték a megfigyelőkapuk kiépítését és a mobil ellenőrző autók felszerelését. Mivel az előkészületek a terv szerint haladnak, így a július elsejei indulási időpontot is tartani tudják. A cég 15 éve foglalkozik már GPS-es flottakövetéssel és ők tették először lehetővé a budapesti mobilparkolási megoldást is. A Kft. szerint az e-útdíj rendszer működése is nagyban fog hasonlítani hozzá.

A 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek üzemeltetőinek két lehetőségük lesz majd a használatarányos útdíjat megfizetni. Az egyik ilyen fizetési lehetőség az előre megváltott viszonylati jegyek megvásárlása lesz, a másik lehetőség pedig egy fedélzeti eszköz segítségével történik, miszerint a fuvarozó leszerződik egy műholdas járműkövető céggel, amin keresztül eljutnak az úthasználatra vonatkozó adatok az ÁAK Zrt-hez. Az e-útdíj rendszer teljes infrastruktúrája a magyar állam tulajdonába kerül, míg a tulajdonjogokat az Állami Autópálya Kezelő Zrt. gyakorolja. A rendőrség feladata pedig a rendelkezésére bocsájtott eszközök segítségével az útdíj megfizetésének az ellenőrzése és jogtalan úthasználók bírságolása.

Szlovák tapasztalatok:

Szlovákiában 2010 januárjában vezették be a használatarányos útdíj rendszert, melyben ugyancsak a 3,5 tonna súlyt meghaladó tehergépjárművek üzemeltetőit kötelezték a díj megfizetésére. Az első két hónapban ezzel közel 13 millió eurós bevételt könyvelhettek el, majd a harmadik hónap már önmagában is hasonló összegű forgalmat ért el. 2012 októberében sikerült a legnagyobb bevételre szert tenniük az útdíj rendszer történetében: ekkor ugyanis a havi bevétel 15-16 millió euró volt. Az elmúlt több, mint három év alatt Szlovákia 451,39 millió eurónyi összbevételt termelt a rendszer működésével – közölte a rendszer üzemeltetője. Az utolsó évben 155,52 millió eurós lett a bevétel, amit a 2.422 kilométernyi díjköteles útszakasz használatáért fizettek az “illetékes” teherfuvarozók.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *