Az elektronikus útdíj 2013. július 1-jén került bevezetésre hazánkban, az uniós technológiai követelményeknek, továbbá az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatásnak (EETS) megfelelően.

Az elektronikus útdíj azonban nem veszi át az autópályamatrica helyét, hiszen nem is annak helyettesítésére született. Ennek egyik magyarázata, hogy a díjköteles útszakaszok nem pusztán az autópályákat érintik. Másik magyarázat, hogy az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség nem terjed ki minden gépjárműtípusra.

A 2015-ös változásokhoz, megyei matricás rendszerhez kattintson ide!

Az elektronikus útdíj ugyanis kizárólag a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikra vonatkozik. Ennek megfelelően a 3,5 tonna össztömeg alatti járművek és autóbuszok továbbra is az e-matricás rendszer szerint közlekedhetnek. A 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek körében kivételt képezhetnek az élőállatot, illetve a mezőgazdasági terményeket szállító járművek, melyeket bizonyos esetekben nem érinti az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség.

A további 3,5 tonnát meghaladó járművek esetében – a kivételektől eltekintve – már csak a díjbesorolás kérdéses. A csoportosítás alapvetően tengelyszám alapján történik, ennek megfelelően három kategória létezik, a kéttengelyes (J2), a háromtengelyes (J3), illetve négy- vagy többtengelyes (J4) járművek csoportja.

Besorolási segítséghez kattintson ide!
 

Összességében tehát az útdíjköteles útszakasz használatáért díjfizetési kötelezettség terheli azokat a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikat, melyek nem élőállatot vagy mezőgazdasági terméket szállítanak. Megjegyzendő, hogy nem csupán az autópályák, de az autóutak és főutak bizonyos szakaszai is útdíjkötelesek.

[adapt]

A díj mértéke azonban számos egyéb tényezőtől függ. A díj a törvény értelmében tartalmazza a zaj- és levegőszennyezés nyomán felmerülő költségeket, illetve az utak építésének, fenntartásának, üzemeltetésének és bővítésének a költségét. Ennek megfelelően egy-egy jármű besorolása nagyban függ az igénybe vett út típusa mellett a jármű motorjának környezetvédelmi besorolásától is.