192015nov

Nem drágulnak a matricák jövőre

Az előzetes tervek szerint sem a vonat- és volánbuszjegyek, sem az autópálya-matricák nem drágulnak jövőre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium várakozásai szerint.

Folyamatban van a megyei matricák év eleji bevezetése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatainak áttekintése. A felülvizsgálat várhatóan nem érinti majd az e-matricás rendszerben alkalmazott díjszinteket. Egészen bizonyosan nem okoz áremelkedést a díjköteles szakaszok körének bővítése az idén átadott, a gyorsforgalmi hálózatba kapcsolódó utakkal (M43-as, Makó–országhatár és M85). Az már látszik, hogy az autósok körében a harmadik legnépszerűbb e-matricatípus lett az idén januárban bevezetett megyei változat. A megyei matrica olyanokat is a díjköteles utakra vonzott, akik eddig nem közlekedtek ilyeneken. A kormány az inflációból fakadó többletterheket nem hárította át az utasokra, a közszolgáltatási személyszállítás költségeit inkább a közlekedési társaságok hatékonyságának javításával, a szervezeti struktúrák egyszerűsítésével, a vezetői létszám csökkentésével faragta le.

Összegezve: jövőre sem kell többet fizetniük azoknak, akik a későbbiekben is a vasutat, a Volán-járatokat választják, sőt az autósoknak sem kerül többe a fizetős utak használata.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *