12014nov

Visszakapják a befizetett e-útdíj bírságok összegét a 2014. március 21-ig megbüntetett fuvarozók

Egy Országgyűlési határozat értelmében minden fuvarozó számára visszatérítésre kerülnek azok az összegek, melyek útdíj befizetési késedelemből következő büntetés gyanánt lettek meghatározva 2013. július 1. és 2014. március 21. között.

Az döntés szerint az a körülbelül 100-120 vállalkozó kaphatja vissza a befizetett bírság összegét, aki az aktuális úthasználattól számított, legfeljebb 8 óra elteltével rendezte tartozását, illetőleg a probléma észlelésekor azonnal áttért egy olcsóbb, vagy díjmentes útszakaszra. Az állam ennek megfelelően mintegy 2 milliárd forintot fizet vissza a vállalkozóknak – jelezte a sajtótájékoztatón Seszták Miklós, a nemzeti fejlesztési miniszter.

Abban az esetben, ha ezt az esetenként akár 165 ezer forintos büntetést nem engedné el a kormány, nagy valószínűséggel az érintett vállalkozások jelentős része becsődölhetne, hiszen ez az összeg nem feltétlenül kompenzálható rövid időn belül, a 100-120 fuvarozó nagy része pedig kisvállalkozó.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. külön kérelem benyújtása után indítja meg a visszafizetést, s a tranzakció csak abban az esetben indul el, ha az érintett rendezi a 12 ezer forintos szolgáltatási díjat. Tehát kizárólag azok kaphatják vissza a pénzüket, akik hivatalos kérelemmel fordulnak az érintett hatósághoz, s eleget tesznek a 12 ezer forintban meghatározott szolgáltatási díj befizetésének, illetve bemutatják mindazon bizonyítékokat, melyek segítségével minden kétséget kizáróan igazolható, hogy az e-útdíjat 8 napon belül befizették és/vagy időben letértek a fizetős útszakaszról.

A kormány bízik benne, hogy ezzel a lépéssel elkerülhetővé válik a kis költségvetésű, fuvarozással foglalkozó vállalkozások megszűnése, mely egyben munkahelyek felszámolását is jelentené, aminek értelmében az érintett családok viszonylagos anyagi biztonsága is veszélybe kerülhetne. A visszafizetés csak azokat érinti, akik a probléma tekintetében minden ponton megfelelnek a meghatározott kritériumoknak!

Az e-útdíjas bírságokat most visszakapja a figyelmetlen vállalkozók egy része

Úgy fest, annyira azért mégsem volt szörnyű és végzetes hiba tavaly július 1. és idén március 21. között nem befizetni az e-útdíjakat. A törvényhozás nagy sebességgel és viszonylag elhanyagolható tájékoztatás mellett vezette be a kötelező e-útdíjakat, s most utólag belátta hibáját.
Ennek értelmében a két, említett dátum közötti időintervallumban, ha valaki vétett a szabályok ellen és megbüntették, most visszakapja a befizetett büntetés 100%-át. Persze, azért nem árt árnyalni a dolgokat.

Kik kaphatják vissza a pénzüket?

Egész pontosan azok, akik az adott alkalommal, miután megkapták a büntetésről szóló értesítő üzenetet, 8 eltelt óránál nem később, befizették a bírságot, vagy azonnali jelleggel letértek a fizetős útszakaszról (az első lehetőségnél). Az a cég, amely igazolni tudja, hogy estében, e két tekintetben minden rendben van, s kérvényt nyújt be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. felé (illetőleg ezek után kifizeti a 12 ezer forintos eljárási különdíjat), visszakapják a befizetett büntetés összegét.

Kiket érint a büntetés, illetve kik ússzák meg?

A külföldi fuvarozókat 2013 októberétől, a hazaiakat pedig novembertől kezdték büntetni, s az átutazóban lévők gyorsabban megtanulták az új rendszerkövetelményeket. Ennek ellenére is, 2014 szeptemberéig 10 ezer külföldi kamionost büntettek meg. A hazai sofőrök közül már 77 ezren kaptak kellemetlen üzenetet ugyaneddig, még annak ellenére is, hogy nekik egy hónap haladékuk volt megérteni az új módit. Mindez tehát annyit jelent, hogy az adott időszakban megbüntetettek 88%-a magyar fuvaros volt.

Ellenben Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter javaslata szerint minden magyar, szabályszegő fuvaros visszakapja a pénzét, ha eleget tesz a fentebb leírt kritériumoknak. Így az állam mintegy 2 milliárd forintot juttat vissza az újfent jogosultaknak.

Hibázni persze lehet akaratlanul is

Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szerint be nem fizetés adódhat informatikai, fedélzeti hibából is, emellett felhívja a figyelmet arra a jelenségre, hogy a kamionosok a régi és megszokott gyakorlat alapján sokszor az adott autópálya első benzinkútján váltották meg a matricákat, s nagyon nehéz megszokni az új szabályt azoknak, akik 10-20 éve fuvaroznak a hazai utakon.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *