252014márc

Hogyan fejlődik az e-útdíj rendszere 2014-ben?

Az e-útdíj rendszerét a bevezetéstől kezdve folyamatosan fejleszti a működtető NÚSZ (Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Rt.), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a fuvarozók érdekvédelmi szervezetei. A résztvevők közötti kiváló kapcsolat teszi lehetővé a folyamatos egyeztetést, amelynek egyik legjelentősebb eredménye a 2013. december elsejétől hatályba lépett pontosítás az elemi útszakaszok hosszát és számát illetően.

Ennek a módosításnak a során az elemi útszakaszok száma nőtt, a díjköteles útszakasz teljes hosszának változatlansága mellett, vagyis az elemi útszakaszok hossza csökkent, ami pontosabb, és a megtett úttal arányos díjfizetést tesz lehetővé. Ez a fejlesztés még folyamatban van, továbbra is érkeznek be és kerülnek elbírálás alá a szakaszbontási javaslatok. A 2014 évre tervezett fejlesztések közül az egyik legfontosabb az utólagos díjfizetési lehetőség januárban történő bevezetése, majd fejlesztése a tapasztalatok alapján. Ehhez a lehetőséghez kérelem benyújtása szükséges, a kérelmező cégnek számos előírásnak meg kell tudnia felelni. Továbbá tervben van a mobilfizetési rendszer, illetve a HU-GO rendszer finomhangolása a beérkező vélemények és javaslatok alapján. Minden területen az ügyfélbarát ügyintézés és a könnyű kezelhetőség jár elöl a fejlesztési szempontok sorában. Nagy volumenű és átfogó fejlesztés lesz a díjellenőrzési rendszer fejlesztése, valamint az e-matricás és a HU-GO ellenőrzési rendszer összehangolása. Ezen belül a két rendszer kamerái oda-vissza képessé válnak majd a saját rendszerük mellett a másikénak az ellenőrzésére is.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *