112014Júl

Jön az e-menetlevél, a fuvarok nyomon követése?

A gyanús szállítmányok nyomon követését és az áfacsalások felgöngyölítését is szolgálja az e-menetlevél és az e-fuvarlevél, valamint a további elektronikus formában is elfogadásra kerülő fuvarozási okmányok. Az e-menetlevél és az e-fuvarlevél már elérhető, és a magyar hatóságok el is fogadják hivatalos okmányként.

A tavalyi jogszabály-módosítás óta együttműködő Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (volt Állami Autópályakezelő Zrt.) közösen több nagy áfacsalási ügyet göngyölített már fel. Az elektronikus útdíjrendszer adataihoz való hozzáférés már most is segíti az adóhatóság munkáját, az e-fuvarlevél pedig lehetővé tenné a jövőben, hogy a hatóság a jármű megállítása nélkül is gyorsan és pontosan megállapíthatná, hogy kié az áru, kinek a részére, megrendelésére szállítják, illetve mit tartalmaznak a konténerek.

A fuvarok nyomon követése eddig papír alapú fuvarokmányokkal történt, amelyet a sofőrnek magánál kellett tartania, és ellenőrzéskor átnyújtani a hatóság képviselőjének. Az e-menetlevél a fuvarozási szerződés alapján kerül kitöltésre és akár helyettesítheti is azt. A feladó tölti ki, de mindkét fél aláírásával igazolja, hogy egyetért a benne szereplő adatokkal. Az újonnan bevezetésre kerülő elektronikus okmány megfelelően védett platformon tárolja és teszi elérhetővé a szállítmányok adatait, rendszerben az archiválás is megoldott. Az elektronikus aláírással és időbélyeggel hitelesített dokumentum jogilag teljes értékű és hiteles.

Az ellenőrzés hatékonyságának javítása, valamint az adóhatóság által interneten lekérhető útdíjrendszer-adatok gördülékennyé teszik az ellenőrzést, például segítik “kiszúrni” az árumozgás vagy megtett út hiányában gyanússá váló szállítmányokat.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *