Már kötik a szerződéseket a fedélzeti eszközt gyártó cégekkel
A júliustól hatályos e-útdíj rendszer értelmében a jövőben a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket bizonyos útszakaszok használatáért fizetési kötelezettség terhel, amit rendezhetnek viszonylati jegy vásárlásával, amit közvetlenül az utazás előtt lehet megváltani viszonteladóknál, illetve erre a célra létrehozott pontokon, vagy fedélzeti eszköz segítségével, ami egy számlán lévő egyenlegből levonva rendezi az úthasználat költségeit.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) összesen tizennyolc olyan szolgáltatóval szerződött le június 14-ig, akiktől be lehet majd szerezni az említett fedélzeti eszközöket. Az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken összesen harminc vállalat vett részt, ami ilyen készülékek gyártásával foglalkozik, ebből tizennyolc szinte azonnal meg is kötötte a szerződést, de még több cég csatlakozhat az ÁAK szerint.
Az érintett, 3,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű járműveket június 20-tól lehet regisztrálni az e-útdíj rendszerébe, akár online felületen is. Az ÁAK előzetesen arra számít, hogy a fedélzeti eszközös megoldást azok fogják igénybe venni, akik gyakran használják a fizetős utakat, illetve akik gépjárművében már most is van útdíj bevallására alkalmas készülék, ugyanis nekik nem jelent majd plusz költséget ennek beszerzése – ezek száma jelenleg 40 ezerre tehető.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szerint minden a legnagyobb rendben halad az új rendszer bevezetésével kapcsolatosan. Néhány feladat folyamatban van még ugyan, de június utolsó napjáig minden el fog készülni, így az elindulás is időben történhet.
Szóljon hozzá!