82013júl

Egy hete indult el az e-útdíj fizetés

Egy héttel ezelőtt , 2013. július 1-jével elindult az új elektronikus útdíjfizetési rendszer. Ennek értelmében a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépjárművek vezetői használatarányosan fizethetnek, ha igénybe veszik valamelyik magyarországi díjköteles útszakaszt. A fizetendő díj a megtett távtól, a jármű tengelyszámától és környezetvédelmi besorolásától függ. Fizetni lehet OBU, azaz fedélzeti egység segítségével, egy előre feltöltött számláról; illetve előre megváltott viszonylati jeggyel, előzetes útterv benyújtásával.

A fuvarozók halasztást szerettek volna

Több fuvarozó vélte úgy, hogy nem volt elég ideje felkészülni az e-útdíj-rendszer bevezetésére, így szerették volna elérni az indítás elhalasztását. Az útdíj informatikai rendszerét a bevezetés napjának hajnalán túlterheléses támadás érte, így hajnali 1:00 és 3:00 óra között üzemszünet volt, amely alatt a tehergépjárművek díjmentesen használhatták a fizetős útszakaszokat. Később, reggel 7:30 és 10:00 óra között ismét üzemszünetet rendelt el az Állami Autópálya Kezelő Zrt., így ekkor is ingyenesen lehetett használni a díjköteles szakaszokat.

Nem volt komoly fennakadás az első napon

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége azt szerette volna elérni, hogy a 10:00 óra előtt elindított tehergépjárművek után a bevezetés napján egyáltalán ne kelljen útdíjat fizetni, azonban ezt a kérésüket nem teljesítette az ÁAK. Az autópálya-kezelő munkatársai a bevezetés napján forgalmi zavart okozó körülményt nem tapasztaltak; a túlterheléses támadástól, illetve a nagylaki közúti határátkelő romániai oldalán kialakult hat kilométeres kamionsortól eltekintve minden rendben zajlott. Giró-Szász András kormányszóvivő szerint a rendszer működését egy-két hét üzemidő után elemzik majd, és megvitatják, kell-e módosítani rajta.

Eddig hatvanezren regisztráltak a rendszerben

A rendszerben eddig hatvanezer fuvarozó regisztrált, akik többek közt az ÁAK internetes ügyfélszolgálati portálján vásárolhatnak viszonylati jegyet regisztrációval vagy anélkül; egyenlegüket pedig az értékesítési pontokon, bankkártyás fizetéssel tölthetik fel, és ugyanitt viszonylati jegyet is vásárolhatnak. Az előre feltöltött egyenlegről való fizetés akkor lehetséges, ha a fuvarozó rendelkezik egy OBU-val, azaz fedélzeti egységgel.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *