312013máj

Teherautó útdíj – ennyit fizetünk majd

Júliusban, ez immár hivatalos, bevezetik Magyarországon az új e-útdíj rendszert, amely a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművekre vonatkozik majd. Az útdíjat összesen 6513 kilométernyi útszakaszon kell majd fizetni – ezeket a tarifákkal együtt a május 23-án a kormányzat honlapján nyilvánosságra hozott miniszteri rendelettervezet tartalmazza.

A tehergépjárműveket a tervezet alapján három új kategóriába sorolják majd tengelyszámuk alapján. Az útdíj mértéke attól is függ, milyen típusú utat használunk – főúton alacsonyabb, gyorsforgalmi úton magasabb lesz majd a kilométerdíj. A J2, legalacsonyabb kategóriában 49,90 forintot kell fizetni kilométerenként az úthasználatért a gyorsforgalmi szakaszokon, főutakon pedig 21,23 forintot. A J3-as kategória 70,02 forintot jelent majd gyorsforgalmi úton és 36,75 forintot főúton, a legmagasabb, J4-es kategóriában pedig 108,23 forint lesz a gyorsforgalmi tarifa, míg a főutak használata 67,60 forint lesz megtett kilométerenként. A lakott területen belüli útszakaszok nem számítanak majd díjkötelesnek.

Az alapdíjat módosíthatják még különböző szorzók. Ezek közül a legfontosabb az, amelyet környezetvédelmi kategóriánként határoznak meg. Ez C kategóriás, a J2 és J3 díjkategóriákba tartozó járművek esetén 1,15-ös, J4-ben pedig 1,2-szeres módosítást jelent majd. A B környezetvédelmi kategóriás járműveknél az alapdíj nem módosul, az A kategóriában pedig 0,85-tel kell majd szorozni, illetve a J4-be sorolt járművek esetén 0,8-cal. Ehhez társulhatnak még olyan további differenciáló tényezők, amelyek a napszak, naptípus, az aktuális évszak vagy éppen az út által érintett területek fejlettsége alapján tehetik drágábbá vagy olcsóbbá a közlekedést. Hogy milyen módosítókat vezetnek majd be, az egyelőre még nem ismert.

A törvény megteremti az alapot az esetleges külsőköltség-díj bevezetésére is, amelynek funkciója, hogy a közlekedésnek tulajdonítható levegőszennyezés és zajártalom által okozott esetleges károk, költségek megtérítését fedezze. Ugyanakkor a jelenleg még csak tervezet formájában létező, az útdíjtarifákról rendelkező miniszteri rendelet ennek mértékét 0 forintban állapítja meg. A fizetendő útdíj semmilyen differenciáló tényező miatt nem lehet magasabb, mint az átlag útdíj 175 százaléka.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *