A nyugati országokban nem ritka, hogy az utak használata díjtalan, vagy csak minimális összeget kérnek útdíj gyanánt, esetleg csak bizonyos szakaszokért kell fizetni, ha személyautóval vagy motorkerékpárral közlekedünk. Dánia is azok közé az országok közé tartozik, ahol nem mindenkinek kell fizetni a sztrádák használatáért, ugyanis Belgiumban az autópályák használata 2013-ban minden szakaszon ingyenes. Kivételt ez alól csak a Llefkenshoek Tunnel képez, ahol hat eurót, azaz körülbelül 1800 forintot kell fizetnünk.

A 12 tonna össztömeget meghaladó járműveknek viszont kell fizetni, számukra az Eurovignette megváltása kötelező, ami Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia és Svédország közös útdíj-fizető rendszere. Ezekben az országokban az autópályák és utak használatát a 12 tonnánál nehezebb gépjárművek csak az Eurovignette díj kifizetését követően vehetik igénybe, még akkor is, ha a gépjármű csak áthalad az említett országok bármelyikén.

Az Eurovignette rendszer 2008 októbere óta teljes mértékben elektronikus, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy kevesebb papírt kell őrizgetnünk, ugyanis a gépjármű a kiválasztott időszakra bekerül az adatbázisba, így követhetővé válik, hogy mikor, mennyi ideig tartózkodtunk Dániában, és használtjuk az utakat. Az eladóhelyen kapott, vagy internetes rendelés esetén a számítógépen kinyomtatott bizonylat megőrzésére nincs szükség, az adatbázisban látszik, hogy fizettünk, további bizonyítékra nincs szükség.

Az így befizetett díj ellenében korlátozott ideig autózhatunk Dánia útjain, egy napig, egy hétig, egy hónapig, vagy akár egy évig – attól függően, hogy mekkora összeget fizettünk ki. Kamionok esetében az éves Eurovignette díj 1250 euró, vagyis körülbelül 375 000 forint (természetesen a forintban megadott érték az árfolyamtól függően változhat). További előnye az Eurovignette rendszernek, hogy ha több Eurovignette országon haladunk keresztül, elegendő egy alkalommal megvásárolnunk az Eurovignette-t, nem kell mindenhol külön-külön fizetnünk az utak használatáért.