262013máj

E-útdíj: június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók

Emőri Gábor, az I-Cell Kft. ügyvezető igazgatója a szombati Magyar Közúti Fuvarozók fórumán közölte, hogy a használatarányos útdíj megfizetésére kötelezett fuvarozók gépjárművük regisztrációját június közepétől kezdhetik meg, ami megkönnyíti a július elsejével kezdődően bevezetett útdíj megfizetését. A regisztrációt az állami Autópálya Kezelő Zrt. honlapján tehetik meg a fuvarozók.

Az ügyvezető kiemelte azt is beszédében, hogy az e-útdíjat háromféleképpen lehet majd megfizetni július elsejétől. Egyrészt fedélzeti eszközzel, európai elektronikus útdíj szolgáltatáson (EETS) keresztül, másrészt szintén fedélzeti eszközzel flottakövetési szolgáltató segítségével (GPS-en keresztül), harmadrészt pedig egy előre megváltott szakaszjeggyel, más néven viszonylati jeggyel. Az I-Cell Kft. együttesen az ARH nevű céggel konzorciumban építik ki az elektronikus útdíj rendszert. Emőri Gábor közleményében elmondta, hogy bár a pontos jogszabály még nem született meg a fizetést elmulasztók büntetésére vonatkozóan, azt már tudni lehet, hogy az erre kiszabott bírság akár a több száz eurót is meghaladhatja. A fizetésre kötelezett fuvarozóknak ugyancsak az ÁAK Zrt.-nél kell számlát nyitniuk, ahol a járművüket regisztrálják. Erre a számlára kell majd, hogy az útdíjat megfizessék. A fuvarozóknak a kötelességük továbbá arról is gondoskodni, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt.–nél nyitott számlán legyen pénz. Akár úgy is fel lehet tölteni, ha egy bizonyos összeggel feltöltött útdíj feltöltő-kártyát vásárol a fuvarozó a benzinkúton.

Hazánk úthálózatának kijelölt részeire fog vonatkozni az útdíj, amely összesen 6513 km hosszúságú, és ami több, mint 2000 fizetős szakaszt jelent. A rendszer gerince a GPS-es fedélzeti egység segítségével történő bevallás lesz, az ARH Zrt. és az I-Cell Kft. úgy fogja kialakítani a rendszert, hogy a tehergépjárművekben már benn lévő GPS-es flottakövető rendszereket használni lehessen, azaz plusz beruházást ez ne jelentsen. Tehát aki már rendelkezik ilyen flottakezelői eszközzel, annak valószínűleg nem kell újat vennie, és a GPS-es szolgáltatója segítségével kapcsolódni tud az útdíj rendszerhez. Viszont akiknek nincs GPS-es flottakövető rendszerük, két másik csatlakozási eszköz közül választhatnak. A drágábbikat a külföldi útdíj fizetésre is elfogadják. Emőri Gábor továbbá azt is ismertette, hogy a viszonylati jegyet („szakaszjegyet”) egy vonatjegyhez tudná hasonlítani és azoknak fuvarozóknak lenne kedvező megoldás, akik egyrészt ritkábban mennek fizetős útszakaszra, másrészt az országot szelik át.

A viszonylati jegyet meg lehet vásárolni akár interneten, akár az ország 300 árusító pontjának bármelyikénél, vagy a több, mint 1000 viszonteladó partnernél is. Ezenkívül flottakártyával is lehet majd fizetni. Emőri Gábor nyilatkozatából az is kiderül, hogy a kezdeti időszakban mintegy 500 ember segít majd országszerte a vásárlásnál a torlódások elkerülése érdekében. Több ellenőrzőpontot is létesítenek országszerte, melyből 43 a határállomásokon fog elhelyezkedni. Az állami Autópálya Kezelő Zrt. 45 autóval ellenőrzi a tehergépjárműveket, míg a rendőrség (bírságolás céljából) további 50 autóba építene be mobilkamerát.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *