292013máj

Az e-útdíj bevezetése lehetetlen helyzetbe hozza a fuvarozókat?

A július elsejétől bevezetésre kerülő útdíj megfizetése kihat minden olyan fuvarozóra, kinek a tehergépjárműve meghaladja a 3,5 tonna össztömeget. Az autópályákon, autóutakon és a főutakon közlekedő tehergépjárművek esetében a megtett úttal arányos díjat kell megfizetni, szavazták meg az erről szóló jogszabályt a héten ülést tartó képviselők.

Egy szombathelyi cég tulajdonosa felháborodását fejezte ki, miszerint Európa több országában is csak az autópályákon kell útdíjat fizetni a fuvarozóknak, itt pedig ezen túlmenően autóutakon és főutakon is. Továbbá Temesi Norbert arról is szólt, hogy az országgyűlés nem veszi figyelembe a hazai árufuvarozók helyzetét. A vállalkozókat a már meglévő terheken túl újabb és újabb adók terhelik minden egyes évben. Ideértve többek közt az iparűzési valamint a súlyadóval kapcsolatos díjszabásokat is. Ezenkívül a kedvezőtlen lízingszerződések is nehezítik a vállalkozások fennmaradását. Az útdíj bevezetésével ellehetetlenítik a vállalkozások működését. Sok fuvarozó kitermelhetetlennek tartja az új díj megfizetésével járó költségeket, jelentette ki a cég tulajdonosa.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *