112015okt

Ilyen lesz a dugódíj?

A városhatár is felmerült korábban a zóna szélét illetőleg, azonban ezt az ötletet egyenlőre elvetették.

Amennyiben egy újonnan felmerült elképzelés szerint, egy zónás lenne a Budapest dugódíj, akkor egy határ lenne csak, amelyen belül egységes díj lenne érvényes. Ezt nevezte meg annak idején jó megoldásnak, még 2009-ben Városkutatás Kft. által írt tanulmányban Ekés András ügyvezető.

Arról sem született egyenlőre döntés, hogy tranzitútként tekint-e a főváros a rakpartokra, vagy épp belvárosi közlekedési útvonalként tarja-e majd nyilván. Ezen múlik majd, hogy használatukért kell-e dugódíjat fizetni, derül ki Berényi János, a Közlekedéstudományi Intézet tudományos tanácsadójának mondandójából. A szakértő szerint pesti zónahatárként a Nagykörútnál lenne célszerű határt húzni. Határozott véleménye, hogy a körúton kívül Budapesten jól járható utak vannak és a város szerkezete is egészen más.

Előzetes tervek alapján várható döntések

A legfrissebb hírek szerint a BKK vezetőségének úgy tűnik, konkrét elképzelése van a dugódíjjal kapcsolatban. Ezek szerint 500-700 Ft közé eső összegben állapítják majd meg a Budapest matricát, illetve tervezik bérlet lehetőségét is, mely ötezer forint körül lenne, egy évre megállapítva. Az egyszeri dugódíjat meg lehetne vásárolni előre is matrica formájában. Ez azok számára előnyös, akik ritkán járnak a belvárosba. Akik gyakrabban használják a Hungária körút-Margit körút által határolt zónákat, azoknak – akár havonta – vonnák le számlájukról az összeget, elektronikus regisztrációjukat követően. A bérlettel kapcsolatban azonban szintén nincsen végleges döntés. A BKK vezetőjének korábbi nyilatkozata szerint azzal lehet ösztönözni a zónák lakosságát a tömegközlekedésre, ha napi dugódíjat fizetnek. Így tették ezt például Londonban is és ott meg is hozta a várt eredményt. Még mindig több elképzelés van s megoszlanak a vélemények arra vonatkozóan, hogy amennyiben a zóna „túl nagy” lesz, akkor a belső városrészben élők mentességet kapjanak a díjfizetés alól. Hallani lehet adó formájában történő fizetésről is, de ennek kimenetele és hatása is széles körben vitatott és egyértelmű javaslat nem került még nyilvánosságra.

Budapest matrica portál

Konkrétumok és fix árak tehát a mai napig nincsenek, ezekről a mai napig is szakemberek és politikusok folytatnak tárgyalásokat.

Leave your comment to Mégse

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *