62015okt

Így csökkenthető a bírság mértéke

Ha nem megfelelő autópálya matricával rendelkezünk, közel hatvan ezer forintos bírságra is számíthatunk. Meghatározott esetekben azonban van lehetőség méltányossági kérelemre és a bírság csökkentésére is. Érdemes kiinduló pontként azt figyelembe venni, hogy a díjköteles szakaszokra történő felhajtás előtt már rendelkezni kell érvényes jogosultsággal. Az érvényes jogosultság feltétele a megfelelő rendszám, kategória és érvényességi időtartam.

Előbbiek megsértése esetén automatikusan 14.875 forintnyi pótdíjra számíthatunk, ha pedig 30 napon belül ezt nem fizetjük ki, ennek mértéke 59.500 forintra emelkedik. A kialakult gyakorlat alapján nagyon sokan vannak, akik félretájékoztatás vagy tévedés miatt D1 matricát vásároltak D2 helyett, vagy a rendszámot elírták akár csak egy karakterrel is. Ilyen esetben általában csak utólag derül ki, hogy több alkalommal is jogosulatlanul vették igénybe az autópályát, amiért több pótdíjat is kiszabtak rájuk. Ezekben az esetekben kell kérni, hogy maximalizálják a díjakat. Nagyon fontos, hogy az első felszólítás kézhezvétele az irányadó, ezért az ezt követő 15 napon belül mindenképpen fel kell keresni a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-t. Ha valakinek kettőnél több díjfizetés nélküli úthasználata keletkezett, akkor személyesen, vagy írásban kell kérnie a tartozás maximalizálását, legfeljebb kettő pótdíjfizetési kötelezettségre.

Autópálya matrica vásárlása az e-autopalyamatrica.hu oldalon!

A kérelem csak az első felszólító levél kézhezvételét követő 15 naptári napon belül nyújtható be írásban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. levelezési címére, vagy személyesen az ügyfélszolgálati irodáiban. A tulajdonos vagy üzemben tartó naptári évenként egy rendszámra vonatkozóan csak egy alkalommal nyújthat be kérelmet. A kérelem benyújtását követően további 15 napon belül szükséges a maximalizált, azaz kettő pótdíj összegének hiánytalan megfizetése (ennek elmulasztása esetén a kérelmet figyelmen kívül kell hagyni). Ha a hiba oka a rossz kategória és tovább akarjuk használni a matricát, akkor a D1 és D2 kategória esetében meg kell fizetni a kategóriák különbözetét is.

Összességében, ha valamilyen felszólítást kapunk, jobb mihamarabb felkeresni a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-t. Ezzel el tudjuk kerülni a magasabb pótdíjakat és csökkenteni tudjuk az esetlegesen kiszabott bírságok mértéke. Előfordulhat, hogy nem akarják szóban elfogadni kérelmünket, ilyenkor keressük meg őket írásban és hivatkozzunk a 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet 7/A§. (9) bekezdésére.

Leave your comment to Mégse

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *