42013jún

Útdíj fizetése GPS szolgáltató révén

2013. július 1-jétől több más európai országhoz hasonlóan Magyarországon is bevezetik GPS-alapú, azaz a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszert. A használatarányos fizetés lényege, hogy az adott útszakaszon közlekedő járművek tulajdonosának a fizetendő összeget a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázzák. 

A hazánkban idén bevezetni tervezett rendszer már több európai országban, például Svájcban vagy Szlovákiában sikeresen működik. Az új rendszert kétféle módszer alkalmazásával lehet megvalósítani: vagy a GPS-technológia vagy pedig az utakra telepített mikrohullámú jeladók segítségével. Az autók megállítása nélküli új fizetési lehetőségnél a sofőröknek nem matricát kell vásárolniuk, hanem egy beépített elektronikai egység segítségével automatikusan kifizethetik az útdíjat, de egy fizető terminálon keresztül is rendezhetik.

Az elektronikus kapurendszer használata Európában jelenleg elterjedtebb, mint a GPS-jelekkel kommunikáló műholdas rendszereké; azonban ez utóbbinak is megvannak a maga előnyei. Az elektromos kapuk dominanciájának oka, hogy kiépítésük idején a jelenlegi másik alternatíva még nem volt megvalósítható. A kapuk segítségével történő távolságmérés alapján kiszámított útdíj befizetése sokkal egyszerűbb, hiszen az autósnak nem kell megállnia: a mikrohullámú jelekkel működő kapuk automatikusan ellenőrzik a járművek a fizetős útszakaszra való fel- és lehajtását azok rendszáma alapján, és így állapítják meg a fizetendő útdíj összegét. A kapurendszer hátránya, hogy nehézkes új útszakaszokat integrálni a már meglévő hálózathoz.

A GPS-rendszer rugalmasabb, ráadásul ezen műholdas technológia felhasználási területe tágabb: a rögzített adatok az e-útdíjon kívül az általános járműkontrollban is felhasználhatók. A technológia lényege, hogy a jármű mozgását egy GPS rögzíti, és a számlázás a műholdas eszköz által begyűjtött adatok alapján történik. A módszer előnye, hogy egyszerűen bevezethető, mindössze egy GPS telepítésére van szükség a járművekbe; illetve, hogy sokkal könnyebb új útszakaszokat bekapcsolni a rendszerbe.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *