302014máj

Jövőre elindul a 112 – Egységes Segélyhívó Rendszer

Az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottsága döntött a 112-es segélyhívó rendszerek egységessé tételéről. A célja a rendelettel, hogy a rendszer biztonságos és könnyen hozzáférhető legyen, és az unió egész területét felölelje. Ennek érdekében az EU tagországainak ki kell alakítaniuk a hívásokat fogadó közbiztonsági válaszpontok hálózatát. A 112-es telefonszámon hívható ESR (Egységes Segélyhívó Rendszer) 2015-re épülhet ki.

Nálunk 1999 óta működik a 112

Az EU területén 1991-től működik a 112-es segélyhívószám, amely az uniós polgárok számára minden országban azonos feltételek mellett biztosítja a hatóságokkal való kapcsolatfelvételt. Hazánkban is bevezették a segélyhívó-szolgálatot 1999-ben, de az egységes rendszer mindezidáig nem épült ki. Az ESR kiépítése Magyarországon 6,4 milliárd forintból valósul meg, amelyből 5 milliárd EU-s támogatás, 1,4 milliárd pedig állami forrásból áll rendelkezésre. Ebből az összegből fogják kiépíteni a Hívásfogadó Központokat, ahova a vészjelzések befutnak majd.

Két Hívásfogadó Központot építenek ki

A vészhívásokat két Hívásfogadó Központ (HíK) fogadja majd az ország egész területén. A hívások ebbe a két – szombathelyi, illetve miskolci – központba érkeznek, ahol egyszerre 120-120 fő fog dolgozni. A központok több formátumban tudják majd fogadni a vészhívásokat, a telefonhíváson kívül például SMS-ben, MMS-ben, e-mailben, vagy a járművekben elhelyezett eCall segélyhívó által leadott jelzés formájában. A korábbi tervek szerint a Dunától nyugatra fekvő területekről kezdeményezett hívások a szombathelyi, a keletre fekvő területekről kezdeményezettek pedig a miskolci központba futottak volna be, de ezt később elvetették. Végül ilyen területi megosztás nem lesz; a hívás abba a központba fog beérkezni, ahol épp van szabad vonal.

A diszpécser értesíti a hatóságokat

A Hívásfogadó Központ diszpécsere kiállít egy elektronikus adatlapot, amelyen rögzíti a vészhelyzet adatait. Ezután eldönti, hogy a bejelentés igényel-e valamilyen intézkedést. Erre azért van szükség, mert a tapasztalatok alapján a bejelentések több mint feléről végül az derül ki, hogy nem igényelnek beavatkozást. Ha viszont igen, a diszpécser azonnal értesíti az érintett hatóságokat.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *