242013jún

Így ellenőrzik a bliccelőket

Pénteken átadásra kerültek az e-útdíj rendszer ellenőrző járművei. Kibédi–Varga Lajos, az e-útdíj szóvivője nyújtott tájékoztatást az új útdíj rendszerrel és az ellenőrző gépjárművekkel kapcsolatosan. 2013. július elsejével bevezetésre kerül hazánkban a megtett úttal arányos elektronikus útdíj fizetési rendszer. A rendszer célja, hogy növelje a hazai közúthálózat színvonalát. Mint ahogyan az útdíjtörvényben is szerepel, az útdíjból befolyó bevételeket a rendszer üzemeltetésén kívül leginkább a hazai közúthálózat üzemeltetésére és fenntartására, továbbá fejlesztésére fordítja az állam.

A 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozóan fizetendő az útdíj a megtett kilométerek után, annak függvényében, hogy autópályát, gyorsforgalmi utat, avagy a főúthálózat bizonyos meghatározott szakaszait vesszük igénybe a közlekedéshez. További kategóriákra bontható a díjszabás mértéke attól függően, hogy milyen a járműkategóriák szerinti illetve környezetvédelmi besorolása. A jármű tengelyszáma alapján lehet J2, J3 és J4-es kategóriájú, környezetvédelmi besorolása szerint pedig A, B vagy C kategóriájú. Ezek együttes figyelembevételével kapjuk azokat a fajlagos kilométerre vetített költségértékeket, amelyeket a megtett út hosszával felszorozva kalkulálhatunk útdíjat.

A “használó és a szennyező fizet” elve ez esetben is megmutatkozik, ugyanis mindenki olyan mértékben kell, hogy kivegye a részét a terhekből, amilyen mértékben terheli, használja, illetve szennyezi a közúthálózatot.

A díjköteles úthálózat folyamatos ellenőrzését az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 45 új mobil ellenőrző egysége (Skoda Roomster gépjárműve) segíti majd. Az ÁAK az ellenőrzések során központi szerepet tölt be, hisz adattovábbítási kötelezettsége van a rendőrség irányában, akinek a feladta lesz többek közt a jogosulatlan úthasználókkal szembeni fellépés is. Ennek érdekében a szervezet 50 új mobil bírságoló egységet kapott. Az 50 új Skoda Octavia típusú ellenőrző, bírságoló gépjárművek a forgalom zavarása és megállítása nélkül a nap 24 órájában, különböző helyszínen és időpontban végzik majd a díjellenőrzést. A további 74 fix keresztmetszet ellenőrző kapu telepítése is megnehezíti a bliccelők dolgát, mivel a lebukás veszélye igen nagy mértékű. A hatástanulmányok alapján 15 percen belül mindenki találkozik mobil ellenőrző egységekkel.

Az útdíjat ellenőrző rendőri gépjárművek külsőleg teljesen megegyezőek bármely másik rendőrautóval. Így nem lehet tudni, hogy éppen közúti ellenőrzés, sebességmérés vagy éppen útdíj ellenőrzést végeznek. Minden autó el van látva különféle mobilellenőrzéseket segítő eszközökkel és a díjellenőrzéshez szükséges forgalomtechnikai berendezéssel is (6 db terelőbójával és 2 db terelőtáblával). A speciális díjellenőrző kamera attól különleges, hogy egyszerre készít a rendszámról egy képet, illetve az egész autóról egy áttekintő képet, akár az infraegység segítségével, melynek az éjszakai sötétségben van nagy szerepe. Ez a tökéletesen alkalmas berendezés a készített képeket összefűzve továbbítja a központ felé. A rendőrségi gépjárművekben található laptop – amely az interneten keresztül áll kapcsolatban az útdíjellenőrző informatikai rendszerekkel, a mobil POS terminál és egy beépített mobil nyomtató áll még a hatóság rendelkezésére a bírság kiszabásához – tette közé az e-útdíj szóvivője június 21-én, a közel 100 ellenőrző és bírságoló gépjármű átadásakor.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *