262016ápr

Erre érdemes odafigyelnie a matricákkal kapcsolatban

A díjrendelet-módosítás óta eltelt időszak tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy az autósok jelentős része kellő odafigyeléssel váltotta meg az új szabályozás szerinti e-matricáját. Vannak azonban olyanok, akik a korábban megszokottak alapján vásároltak, így, még ha önkéntelenül is, de hibáztak. A NÚSZ célja a jogkövető magatartás elősegítése. Tájékoztató tevékenységünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a tipikus felhasználói tévesztésekre.  

Díjköteles úthálózat


A korábbi díjmentes hálózat nagy része díjkötelessé vált. A megyei matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes. A megyei matricák területi érvényességét csomópontszám és szelvényszám szerint a díjrendelet melléklete tartalmazza. A megyei térképeken a vastag piros vonal jelöli a szomszédos megyében még használható szakaszokat, a nagy kék kör pedig azt a csomópontot, ahol további díjfizetési kötelezettség nélkül elhagyható a fizetős szakasz.

D1-D2 kategória tévesztés


Az egyik leggyakoribb tévesztés, hogy a januártól már D2 kategóriában lévő járművekre D1 kategóriában váltanak jogosultságot. Ez a szabályozás értelmében olyan, mintha az autós egyáltalán nem váltott volna jogosultságot. A díjkategóriák a forgalmi engedélyben szereplő hatósági bejegyzések (J és S.1. mezők) alapján állapítható meg, az eligazodásban segít a táblázat. Kategória tévesztés esetén a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban személyes ügyintézéssel lehet eljárni a megfelelő díjkülönbözet megfizetése vagy visszaigénylése mellett.

Az újonnan kiadásra kerülő, a megfelelő díjkategóriára szóló jogosultsághoz regisztrált rendszámnak meg kell egyeznie az eredeti, forgalmi engedély által igazolt rendszámmal. A pótdíj kiszabását követően a díjkategória helyesbítés nem mentesít az előzetesen kiszabott pótdíj megfizetésének kötelezettsége alól.

Az U kategóriával kapcsolatos tudnivalók


A B2 (buszok) kategória változatlan maradt, de a díjköteles szakaszokon utánfutók úthasználatáért a D2 és B2 kategóriákban külön kell fizetni. Vagyis ha busz vontat utánfutót, akkor váltani kell B2 és U kategóriás jogosultságot is. U kategóriában a jogosultságot minden esetben a vontatmány rendszámára kell megvásárolni.

További fontos tudnivalók


A motorkerékpárok számára a heti-10 napos e-matrica 1470 Ft-ért, a havi, éves országos és éves megyei matrica a D1 díjkategóriának megfelelő árakon vásárolható.

Továbbra is gyakori tévesztés, hogy az autós utólag, a díjköteles szakaszra történő felhajtás után váltja meg az e-matricát. A jogszabály értelmében az e-matricát minden esetben előre, a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt kell megváltani, az akár néhány perccel később megváltott e-matrica jogosulatlan úthasználatnak minősül. Az ellenőrző kamerák az elhaladó autóról (rendszám alapján) azonnal megállapítják, rendelkezik-e érvényes e-matricával.

A megszokott országos érvényességű időalapú matricák – heti 10 napos, havi és éves időtartamra – megmaradtak, ezek mellé az érvényességi időt figyelembe véve, már nem kell megyei matricát vásárolni. Az úthasználónak egy érvényes jogosultsággal kell rendelkezni amely lehet időalapú vagy az új területi alapú megyei matrica.

További kérdések és válaszok ide kattintva érhetőek.

A matricák átírása

Vannak olyan esetek, amikor az általunk megvásárolt autópálya matricát mi már nem tudjuk használni, viszont az árát kifizettük és nem szeretnénk, ha anyagi kár érne bennünket.

Ilyenkor megvan a lehetőség átírásra, de mivel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, így a felmerült helyzetben csak hozzájuk fordulhatunk.

Olyankor, amikor a gépjármű tulajdonosa a tulajdonjogát év közben ruházza át, vagy a gépjármű használatára megszűnik a jogviszonya, akkor kérhető ez a jogosultság egy másik gépjárműre. Mivel átíráskor a forgalmi rendszám megváltozik, feltétlenül át kell adni a matrica vásárlásakor kapott szelvényt, vagy a nyugtázást igazoló értesítést.

Továbbá szükség lesz az új gépjármű forgalmi engedélyére is, hogy igazolni tudjuk a díjkategória egyezését. Ezen kívül be kell mutatni a jármű eladását igazoló, hitelesített okiratot, illetve a más okból történő használati jogviszony megszűnését igazoló okmányt.

Ha a két gépjármű üzembentartója azonos, akkor a forgalmi rendszám változás átvezetésének igazolásához általában elég, ha mindkét jármű forgalmi engedélyét bemutatjuk. Az átírási díj összege: 1470,- Ft, mely tartalmazza az általános forgalmi adót is.

A matrica átírását még a következő esetekben lehet igénybe venni:

  • téves felségjel – 1470,- Ft ellenében, átírható a javított felségjelre, ehhez be kell mutatni az igazoló szelvényt, és a forgalmi engedélyt
  • rendszámcsere – a kérelemre NÚSZ Zrt. átírja az új rendszámra (igazolni kell a rendszám cseréjét, hivatalos papírral)
  • autólopás vagy baleset általi totálkár – NÚSZ Zrt. az új gépjárműre, az előzővel megegyező díjkategóriára, valamint annak érvényességi idejére szóló ellenőrző szelvényt bocsájt ki, mely a jogosultság megvásárlását igazolja (1470,- Ft)
  • kategória megváltoztatása – a megfelelő különbözet megfizetése, illetve visszaigénylése után módosítják az új díjkategóriára, azzal a feltétellel, hogy az új jogosultsághoz tartozó rendszámnak meg kell egyeznie forgalmi engedélyben szereplő rendszámmal. (1470,- Ft)
  • téves kitöltés – rendszám elírás esetén lehetőség van a módosításra, maximum három karakterig, ehhez be kell mutatni a forgalmi engedélyt, a jogosultságot bizonyító ellenőrző szelvényt, és átírási díjat kell fizetni, ami 1470,- Ft / karakter.

Az M7-es autópályán haladva a Veszprém megyei matricát is meg kell venni azért a rövid szakaszért?

Az adott megye gyorsforgalmi úthálózatát az ennek használatára jogosító e-matricával a következő megyében található első csomópontig lehet jogszerűen használni. Az eligazodásban segítenek a megyei térképeink. Így az M7-es autópálya Veszprém megyei szakasza a szomszédos Fejér vagy Somogy megyei matricákkal vehetők igénybe. Továbbra is megváltható azonban a Veszprém megyei matrica, mely a Polgárdi (80-as számú) és Siófok kelet (98-as számú) csomópontja között jogosít fel az M7 autópálya használatára.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *