252013máj

E-útdíj: kompenzációs csomag készül

A kormány úgy segítené a fuvarozókat, hogy várhatóan több mint tízmilliárd forintot meghaladó kompenzációs csomagot dolgoz ki, ezzel segítve a használatarányos útdíj bevezetésének működését.

Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, Szatmáry Kristóf jelentette be Budapesten, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szombati fórumán. A kompenzációs csomag többek közt segíti a szektort a használatarányos útdíj rendszerre való áttérésben. A fuvarozók aggódnak, mivel alig tudnak konkrétumokat a július elsejei használatarányos útdíj bevezetésével kapcsolatosan.  Szatmáry Kristóf közölte, hogy a tárgyalások a kompenzációs csomag ügyében még nem zárultak le, de várhatóan a parlament már a nyári ülésszak vége előtt elfogadhatja, miután megszületik a döntés a napokban. A kompenzációs csomag keretén belül a kormány négy olyan intézkedést vizsgál, ami nagyban segíti a fuvarozók helyzetét. Tervei között szerepel a légrugós járművek adójának az európai uniós minimumra csökkenése és a vagyonszerzési illeték csökkentése. Ezenkívül leírható lenne az e-útdíj egy része az iparűzési adóból és bevezetnének egy államilag támogatott hitelkonstrukciót, mely segítené a fuvarozókat.

Ugyancsak itt említhető meg, hogy a csomag további fő eleme a súlyadó csökkentése lenne, árulta el Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke. Részletekről csupán annyit mondott, hogy a mai 1240 Ft/100 kg összeget 850 Ft/100 kg összegre módosítanák évente. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a szombati fórumon a továbbiakat közölte: a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek használatarányos útdíjként kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől. Jelezte azt is, hogy a tengelyszám, az útvonal típusa (fő- vagy gyorsforgalmi út), valamint a motorok környezetvédelmi besorolása alapján differenciálják majd a fizetendő díjat. Kiemelte, hogy az e-útdíjat fuvarozók által kibocsátott számlán költségelemként kell majd feltüntetni. Azonfelül keresik annak módját, hogy az új Széchenyi-kártya mintájára, lehetőség legyen az előfinanszírozásra. Az útdíjról szóló törvényről még ezen a héten megtörténik a zárószavazás. A díjszabással, az ellenőrzéssel valamit a szankciórendszerrel kapcsolatos jogszabályok már megszülettek. Kiderült az is, hogy a díjszabások mértéke hasonló az osztrák díjszabásokhoz, ugyanis ezzel az összeggel biztosíthatóak a szükséges források. Az útdíjból származó bevételeket az állam osztja újra a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központon keresztül. Természetesen a befolyt összegek a közlekedés fejlesztését fogják szolgálni.

A fuvarozók hangot adtak aggályaiknak. Egyrészt mert kevés a konkrétum az alig egy hónap múlva bevezetésre kerülő útdíj törvényről, másrészt mert a fuvarozói társadalom nem tudja kitermelni és előre befizetni az útdíjat, arról nem is beszélve, hogy az e célra szolgáló támogatott hitelkonstrukció, mely a Széchenyi kártya mintájára épülne, nem azonnali folyósítást eredményezne. Akár több hét illetve hónap is lehet, mire a hitel elintézése megvalósulna, ez idő alatt pedig akár több vállalkozás is csődbe mehet. Az is elképzelhető, hogy ezáltal úgymond minden második cég tönkremehet. További problémát okozna az is, hogy ha a külföldi fuvatozók emiatt elkerülnék Magyarországot, vagyis a díjnak elterelő hatása lenne. Mivel ez esetben nem teljesülne az előirányzott bevétel és akkor a hazai fuvarozókra hárulna a több teher, ami katasztrofális lenne. Kifogásolták még a díjszabással kapcsolatos döntéseket, amit ugye az osztrák díjszínvonalra hoznának, hisz vannak olyan útszakaszok, ahol csupán csak 20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet haladni, nem egyenértékű az osztrák színvonallal.

Völner Pál államtitkár reagálásában azzal egyetértett, hogy egyes útszakaszok minősége valóban nem ausztriai minőségű, de kiemelte: addig nem tudják felújítani az utakat, míg nincs bevétel, valamint, a kormány tisztában van az ágazat helyzetével. Kiemelte, hogy az útdíj bevezetése előtt 30 nappal kihirdetik a végleges verziót, azaz még ezen a héten döntés hoznak és választ adnak a felmerülő kérdésekre is, mint többek közt a Széchenyi kártya mintájára épülő előfinanszírozásra, hitelkonstrukciókra, és a kompenzációs csomagban foglalt kedvezmények kidolgozására, aminek az összege, akár a 15 milliárd forintot is elérheti. Szatmáry Kristóf arról is beszélt, hogy ez év őszén (október végén, november elején) a jövő évi költségvetés tárgyalásakor a kormány újra tárgyalja az útdíjjal kapcsolatos megállapodásokat, az addigi tapasztalatok alapján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára közölte, hogy tisztában vannak az ágazat gazdasági súlyával és azon vannak, hogy a közúti fuvarozók és a logisztikai szektor stratégiai jelentőségét komolyan vegye. Kitért arra is, hogy az utóbbi időszakban számos olyan intézkedést hajtottak végre, amely mintegy 25 milliárd forintnyi bevételt hozott az ágazatnak. Ezt például a visszterhes illetékek és a baleseti adók maximalizálásával érték el.  A fuvarozók az állami Autópálya Kezelő Zrt. honlapján tudják regisztrálni járművüket a használatarányos útdíj megfizetésére. Mindezt június közepétől tehetik meg. Emőri Gábor, az I-Cell Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az e-útdíj rendszert a céggel konzorciumban építik ki. Az e-útdíjat háromféleképpen lehet megfizetni július 1-től: fedélzeti eszközzel flottakövetési szolgáltató segítségével, vagy szintén fedélzeti eszközzel Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás (EETS) szolgáltatón keresztül, vagy előre megváltott viszonylati jeggyel. Az ügyvezető igazgató kijelentette, hogy a fizetést elmulasztóknak várhatóan több száz eurós bírsággal kell számolniuk. Ugyanakkor hozzátette, hogy az erről szóló jogszabály még nem jelent meg.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *