72014máj

Az utólagos útdíjfizetés előnyei

A bevezetést követően az e-útdíj megfizetésére két mód nyílt a fuvarozók számára: a fedélzeti egység beszerelése nagyobb induló költség mellett a későbbiekben jelentett egyszerűbb ügymenetet, míg a viszonylati jegyek megváltása nem kevés adminisztrációval jár és hibalehetőségeket is rejt magában. 

A díjfizetési rendszer könnyen elsajátítható volt a fuvarozók számára, hiszen a felmérések szerint mindössze 2-3%-ukat kellett megbüntetni az útdíj elbliccelése vagy hibás adminisztráció miatt.

2014. januárjától a NÚSZ (Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató) Zrt. utólagos útdíjfizetési lehetőséget vezetett be a gazdaságilag stabil vállalkozások számára. A lehetőséget kérelem benyújtásával lehet igényelni, amelyet a NÚSZ 30 nap alatt bírál el. A hitelképesnek nyilvánított kérelmezők a fizetőképességük kockázata szempontjából három csoportba kerülnek besorolásra.

A besorolás azért fontos, mert aki közepes vagy nagy kockázatú csoportba kerül, annak az utólagos fizetési lehetőség igénybevételéhez különféle biztosítékokat kell nyújtania. Ilyen biztosíték lehet a bankgarancia, illetve óvadék, amelynek összege attól függ, hogy kétheti vagy havi elszámolást választ-e a fuvarozó.

Az utólagos útdíj előnye többek között, hogy leegyszerűsíti azon vállalkozások életét, amelyek ritkábban fuvaroznak egy adott vagy ugyanazon útszakaszon, hiszen nem kell előre gondolniuk arra, hogy idejében megváltsák a viszonylati jegyet (vagy hogy visszaváltsák, ha esetleg mégis új útvonalat választanának). Tulajdonképpen egyáltalán nem kell az útvonalak megtervezésével foglalkozniuk, hiszen ebben a rendszerben a megtett út összesítése utólagos elszámolással történik.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *