202013júl

Az útdíj csökkentheti a káros tényezőket

Az elektronikus útdíjjal a kormányzatnak az is célja volt, hogy csökkentse a zajterhelést, a környezetszennyezést és a közlekedési balesetek számát. A díjtételek igazodnak a környezetszennyezés mértékéhez, ráadásul megszűnik az autóutak indokolatlan használata. Az ED rendszernek köszönhetően a rövid távú teherszállításnak már nem lesz érdeke az autópályák kikerülése, ezáltal az átmenőforgalomtól terhelt települések és azok lakosai fellégezhetnek.

Köszönhetően a fuvarköltségek arányos csökkentésének, a kormányzat számol azzal is, hogy helyi gazdasági együttműködések születnek a rendszer bevezetésével párhuzamosan. Az ED rendszer bevezetésének több pozitív hatása is lesz nemcsak rövid, de hosszú távon is. Egyrészt az – igazságosság és arányosság elvén keresztül az – állam tovább növelheti az útdíjból származó bevételeket, másrészt lehetőség nyílik a közlekedési ágazaton belüli egyéb energiatakarékos szállítási módok támogatására.

Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével járó pozitív következményeket így foglalhatjuk össze: a rendszer segíti hazánk további felzárkózását az európai közlekedési normákhoz; hatékonyabb lehet Magyarország csatlakozása az európai közlekedési hálózathoz; az ED rendszernek köszönhetően arányosabbá válik a költségviselés; a bevezetés nem okoz automatikus átrendeződést a vízi és a vasúti szállítás javára; jelentős növekedés várható az útdíjból származó állami bevételek esetében, ezáltal pedig nő a bővülő úthálózat működésére felhasználható források mértéke; az ED rendszernek köszönhetően a rövid szakaszok igénybevétele is igazságos és arányos, ezek könnyebben és gyorsabban terjedhetnek el; a vállalkozók érdekeltté válnak a felelős úthasználatban, hiszen a növekvő szállítási költségek miatt csökkennek az üres futások száma.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *