202014jan

2015-ös útdíjrendszer

Sok elemző szerint a nyáron elindult e-útdíj sok fuvarozó vállalatot felkészületlenül érintett. Ezen szakmai körökben meglepődtek, mivel meglehetősen nagy kampány előzte meg az útdíj bevezetését. A jelenlegi helyzet alapján több változást is jósolnak 2015-re a szakértők valamint az elemzők. Nézzük, melyek a legfontosabbak.

Az első és legfontosabb, hogy a jelenlegi egy útdíjszolgáltató helyét több vállalkozás váltja fel, ami minőségibb szolgáltatást, nagyobb elterjedtséget, könnyebb hozzáférhetőséget biztosít a fuvarozók részére. A több szolgáltató azonban nem fogja azt jelenteni, hogy verseny lesz az árak között, hisz azt a mindenkori kormány állapítja meg egységesen.  Ezen kívül a szakértők olyan változásokat vetítenek elő, mely szerint csupán a minőségi bevallási közreműködök fognak fennmaradni a piacon. Ezáltal sokkal pontosabb lehet a használat utáni adó befizetése.  A szakértők egybehangzó véleménye szerint a következő pár évben nem valószínű, hogy az útdíjak csökkeni fognak. Ez talán nem is lényeges. Inkább a forgalom terelésével, valamint a különböző útszakaszok díjának közelítésével lehetne megoldani a jelenlegi tarthatatlan helyzetet. Jelen pillanatban, az ingyenes útszakaszokon jóval nagyobb az átmenő forgalom, a fuvarozó vállalatok inkább választják az alsóbbrendű utakat azért, hogy ne kelljen fizetniük. Ezzel nem csak utak állapotát romlik, hanem egyben nagyobb a balesetveszély is ezeken az utakon, ahol a teherforgalom a különböző településeken végighalad. Ennek csökkentését az elemzők nem csak a forgalom terelésével, hanem nagyobb ellenőrzésekkel, a fedélzeti rendszerek fejlesztésével, valamint újabb útszakaszok fizetőssé válásával oldanák meg. Olyan rendszer bevezetése segítene, ami a fizetős útszakasz elhagyását figyelné ahelyett, hogy azt jegyezné föl, hogy a fuvarozó mikor lépett rá a fizetős útszakaszra.

Szinte biztosra vehető, hogy továbbra sem törlik el Magyarországon az e-útdíjat. Annak érdekében, hogy a fuvarozó vállalatok mindig naprakészek legyenek a díjakkal kapcsolatosan, érdemes egy megbízható, nagy múltú szolgáltatóval felvenniük a kapcsolatot, akik az esetleges változásokról is tudják tájékoztatni a fuvarozó vállalatot. A fedélzeti egységek beszerzését sem kellene elhanyagolni az elemzők szerint, mivel ők ebben látják a jövőt. Ezáltal pontosan mérhető lenne a használat, így pontosabban is lehetne kiszámítani a díjakat.

Leave your comment to Mégse

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *