72017jún

A károsanyag-kibocsátás mértéke is befolyásolja majd az útdíjat?

A károsanyag-kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján állapítaná meg az útdíjakat az Európai Bizottság, az úgynevezett mobilitási és közlekedési reformcsomagban szereplő javaslatok értelmében. A brüsszeli testület szerint az “Európa mozgásban” elnevezésű kezdeményezéscsomag, javítaná a forgalom biztonságát, méltányosabbá tenné az úthasználati díjakat, mérsékelné a légszennyezést, a közlekedési dugókat, csökkentené a vállalkozásokat terhelő bürokráciát és az…

Tovább
252013máj

Háromféleképpen lehet majd megfizetni az e-útdíjat

Az e-útdíjat a kormány egy vegyes rendszerrel szedné be, Európában elsőként, július elsejétől. A cél elsősorban az Unióhoz való egységesítés lenne. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium álláspontja szerint ennek a rendszernek a megvalósítása nem jelenthet gondot az Európai Uniónak. Az infrastruktúráért felelős államtitkár, Vörner Pál beszédében elmondta, hogy a tervezett bevétel sem lesz veszélyben, mivel az…

Tovább